Ismét megtekintettük / megéltük a Budai-hegység számunkra egyik legkedvesebb szakaszát, ami a Meszes-hegybe torkollik. Amit tudni érdemes a helyről, azt alapvetően ugyan a képek elárulják – annyit tudnék még hozzáfűzni, hogy a nagyobb turistaáradattól, kiépített infrastruktúrától mentes környék ez. Békés tisztásokkal, szép tölgyerdőkkel és ligetekkel tarkított, barátságos, vadban gazdag tájegység Nagykovácsi és Perbál között. Időnként egy-egy holló éneke “zavarja” meg a nyugalmat, azaz természetjáró embereknek maximálisan ajánlott, kifejezetten látványos, tájidegen jellegektől mentes életközösségről van itt szó. Mikroklímája is elég sajátos, míg a Nagy-Szénás irányába szaladó utak / hegyek mentén egész sok hóval találkoztunk, az alacsonyabb, déliesebb fekvésű Meszes-hegy környékén mondhatni már “tavasz” volt, bár a csúcson azért fújt rendesen a szél.
Kissé “mediterrán” hangulatot is nyújtanak a kopáros, sziklákkal tűzdelt, ligetes-tölgyes hegyoldalak (sok évvel ezelőtt már tapasztaltuk a környék “furcsaságait” – például a minusz 2-6 fokos átlag után lefele menet az erdőben kisebb foltokban egyszer csak zöldellő növényeket találtunk, miközben a hőmérséklet is érezhetően magasabb lett.)
A 2014. december elején érkező, a Budai-hegység jelentős részét alaposan megnyúzó ónos eső azonban ezt a környéket sem kímélte (illetve inkább a 400 m környéki / feletti részeket), így nem kevés letarolt fával – illetve az őket kísérő erdőgazdasági figyelmeztetésekkel – találkoztunk út közben.
A délebbi fekvésű, alacsonyabb hegyek esetén viszont jóval kisebb volt a kár, így a következő fotókon sem lesz igazán szembetűnő a Pilisi Parkerdő területének nagy részét érintő pusztítás.
A Pilis-csúcs a Meszes-hegyről
Jellegzetes tájkép a Budai-hegység déli / délnyugati részén (a Meszes-hegy itt szalad lefele.)
Itt még nem olyan feltünő a masszív lejtő – mindenesetre szép kis meszes bucka.
Kilátás a Dunántúl felé – kissé párás légköri körülmények uralkodtak.
Nem messze a Meszes-hegy kopár csúcsától – távolabb néhány havasabb hegyoldal.
Nem egy meszes hegy van erre (háttérben a Pilissel)
Budai tölgyek (nem mai gyerek, tán a decemberi ónos esőből is kapott egy keveset).
Út a Meszes-hegyre
Aranyló tölgylevelek a Meszes-hegy dereka alatt.
Kevéske hó egy szélvédettebb szakaszon
A csipkebokor napja
Zsombékba rejtező fatörzs
Pár levele még februárban is volt
Csillogott az ökör nyála, napozott az ember lyánya.
Itt megint egy kis tél, ami nem tartott sokáig.