Havazás - mediterrán ciklon 2014.12.28.

Havazás Csámpán (2014.12.28. / Paks)

A téli napokat egy mediterrán ciklon tette emlékezetessé a 2014. év végén. Mi ekkor Paks mellett, Csámpán tanyáztunk pár napot egy kiváló vadászházban, ahova a meteorológiai modellek alapján jóval több csapadékot várhattunk (hozzá kell tenni, hogy a mediciklonok sorsa kb. akkor kezd eldőlni, mikor felépülnek – azaz nincs biztos konfiguráció, irányuk és csapadékhozamuk, típusuk számtalan tényezőtől függ, vagyis – a Természet az Úr).
Végül egy kedves látványhavazással találkoztunk, majd ennél jóval több széllel – no de azért ennek is örültünk, és ez mindenképp szép volt a természetszerető ember lelkének.
Később aztán leutaztunk pár kilométert oda, ahol nagyobb hó esett, de arról majd egy újabb bejegyzésben, még több, talán sokkal szebb fotóval, itt most az érkező kevés, ám megbecsült hópihén nyugszik a hangsúly.

Reklámok
Hó, zúzmara, Pilis, erdő

Téli természetfotók a havas Pilisből

A tél folyamán második alkalommal igen jelentős, néhol akár fél méteres hóréteget eredményező havazást produkált az aktuális, délről felnyúló mediterrán ciklon (2013.01.13 és 01.19. között, több ízben is) – a Dunántúlon. Az ország keleti (és középső) része viszont jóformán kimaradt a szórásból. Bár végül kaptunk pár centi hólepelt Budapesten is, a java nyugaton esett, de azért a környező hegyekben is lényegesen jobb volt a hóhelyzet, mint idelenn.
Így ismét felkapaszkodtunk a Pilis gerincén végigvezető erdei útra, s valahol a Két-bükkfa-nyereg és Simon halála nevezetű helyek környékén már úgy 40 cm körüli hótakaróval szembesültünk. Varázslatos látvány / élmény volt, a zúzmarás és havas bükkfaóriások, a Pilis eleve egyik legszebb erdeje ismét hozta a formáját.